Rendszergazdai szolgáltatás ismét elérhető a Cobránál!

A rendszeres napi konzultáció a partnereinkkel arra világított rá, hogy van nincs vagy nem megfelelő tudással rendelkező rendszergazda van a cégnél.

A CobraConto.Net vállalatirányítási rendszer és a CobraContoLight számlázó programunk is MSSQL adatbázist használ. Egy felhasználónak nincs meg feltétlenül az a tudása, hogy hogyan lehet a programot új számítógépre tenni, vagy hogyan lehet és miként célszerű a biztonsági mentéseket ütemezni. Az sem mindegy, hogy a biztonsági mentéseket hol és hogyan tároljuk.

Továbbá az új programok, operációsrendszerek, ügyviteli, vállaltirányítási rendszerek is egyre komolyabb erőforrást igényelnek, szinte már a legkisebb cégeknek is szükségük van szerverre a megfelelő működéshez. A szerver és hálózatműködtetés pedig már szaktudást igényel.

Ezért úgy döntöttünk, hogy ismét bevezetjük a rendszergazdai szolgáltatásunkat, amely kedvezőbb áron vehető igénybe a Cobra programokat ismerő konzulens által nyújtott szolgáltatásnál.

Természetesen az általunk biztosított rendszergazda a Cobra programok igényeit ismeri és azokhoz fűződő rendszergazdai szolgáltatásokat.

A szerverbérlet szolgáltatásunkat is elindítottuk a tavalyi évben, így szinte teljes körű informatikai szolgáltatást tudunk nyújtani ügyfeleinknek.

Egy jó rendszergazda nagyon sok mérgelődéstől, idővesztéstől, adatvesztéstől menthet meg bennünket. Továbbá új eszközbeszerzésnél is segíteni tud az alkalmazott szoftverek – és itt most nemcsak a Cobra programokra gondolunk – hardware igényének felmérésében, hogy feleslegesen ne vegyünk erősebbet, amit nem tudunk kihasználni, de ne is méretezzük alul az eszközünket.

A Cobra Computer Kft. rendszergazdai szolgáltatásokat biztosítjuk akár egy adott probléma megoldására, de lehetőséget kínálunk átalánydíjas megállapodásra is a cég igényeire szabva.

A Rendszergazdai szolgáltatásunk tartalmazza mindazokat az informatikai probléma megoldásokat, melyekkel ügyfeleink találkozhatnak munkájuk során. Idetartozik a munkaállomások védelme, víruskereső, Windows frissítések és a különböző irodai programok (pl. Microsoft Office) telepítése. Szerverek védelme, szerződéstől függően 24 órás monitorozása, hiba esetén azonnali beavatkozás. A biztonsági mentések folyamatos ellenőrzése és a biztonsági kockázatot jelentő javítások telepítése is szintén a rendszergazdai feladataink körébe tartoznak.

Feladatként vállaljuk továbbá az esetleges beállítások elvégzését, új kollégák felvételét a programba, jogosultságok kialakítását, vagy épp a kilépők kitiltását a rendszerből, továbbá a hibás számítógépek hardveres és szoftveres javítását, igény esetén beszerzését is.

Az átalánydíjas megállapodás a következő tételeket foglalhatja magában:

  • Helpdesk telefonos és e-mailes segítségnyújtás, felhasználók támogatása – korlátlan számban
  • Kommunikációs eszközök, informatikai eszközök beszerzése, tanácsadás, segítségnyújtás a használatukban
  • Rendszertervezés
  • Office 365 szolgáltatások kezelése
  • Rendszertelepítés
  • Szerver üzemeltetés
  • Rendszerüzemeltetés
  • Hálózat, rendszeroptimalizálás
  • Számítógép hálózat karbantartás
  • Webtárhely és domain regisztráció
  • Szoftver beszerzés, telepítés
  • Adatmentési rendszer kialakítás
  • Vírusvédelmi rendszer kialakítás
  • Tűzfal üzemeltetése, vagy akár internet forgalom szűrése
  • Eszköz beszerzése, beüzemelése és helyszínre juttatása

Tanácsadás, konzultáció

  • Távmunkára segítése
  • Munkánk dokumentálása
  • Szoftver és hardver nyilvántartás készítése

Egyénre szabott megoldások!

  • Vállalatonként eltérő rendszergazdai szolgáltatás igényekkel találkozunk. Minden esetben a lehető legpontosabban felmérjük, mire van szüksége adott esetben ügyfelünknek. Annak érdekében, hogy megfelelő képet kapjunk a cégről, és az előttünk álló feladatot a lehető legoptimálisabban körül tudjuk határolni.

Milyen változásokat fog tapasztalni, ha minket választ?

  • Nyugalmat: 7/24 órában az automatikus felügyeleti rendszerünk folyamatosan értesít minket az esetleges problémákról és még azelőtt megoldjuk a problémát, hogy ön tudomást szerzett volna róla.
  • Kevesebb, vagy nulla leállást: már a kisebb problémákat is időben azonosítani tudjuk, így megelőzhető a nagyobb fennakadások kialakulása.
  • Kevesebb munka megszakítást: a legtöbb esetben a hibákat már távolról is el tudjuk hárítani, így gyorsabban tudunk reagálni az esetlegesen felmerülő problémákra.
  • Tervezhető költségeket: mivel a szolgáltatásnak az egyedi megállapodásnak megfelelően fix havi díja van.
  • Jobban működő vállalkozást: hiszen a megbízhatóan működő informatikai rendszer alap feltétele egy mai vállalkozásnak.
  • Hatékonyabb munkavégzést: a munkatársak valóban azzal foglalkozhatnak, ami a feladatuk, a megbízható informatikai hátteret mi biztosítjuk
  • Magasfokú rendelkezésre állás: nálunk nincs kiesés egy esetleges szabadság miatt, ezáltal biztosítani tudjuk Önnek az informatika folyamatos működését.
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Legfrissebb bejegyzéseink
Rólunk mondták
Join our newsletter and get 20% discount
Promotion nulla vitae elit libero a pharetra augue